Címkék

2013. május 31., péntek

Névnap Gyulán - Kuponnal egy exkluzív helyen

Gyulán még sose voltam, egyrészt messze van Zalától, másrészt meg jó messze van Zalától. Harmadrészt ott van a román határ mellett, ami ugye tényleg messze van Zalától, ahol (nálunk) szintén sok a gyógyfürdő, és a látnivaló. Mit keresnék én ott. Hát névnapomra kaptam egy kis ízelítőt belőle, és nemcsak utólag, hanem ott helyben is kellemes élmény volt. Sőt remekül kikapcsolódtam!
Volt, hogy esett az eső, volt, hogy hideg volt (nem, nem a szállodában), de mindenkinek ajánlom, a várost, és a szállodát. A város mondjuk egy, max két nap alatt bejárható, de lehet találni jó helyeket, jó programokat, jókat enni, inni, sétálni, fürödni, ráadásul mindezt egy jó szállodában eltölteni pedig kimondottam érdemes, és tartalmas kikapcsolódás. Szóval nekem benne van a "kár lett volna kihagyni" kategóriában.  :)


Habár divat mostanában lehúzni a kuponos szolgáltatásokat, én úgy gondolom, hogy egyrészt kitűnő lehetőség egy helynek, hogy ismertté tegye magát, hogy törzsvendégeket szerezzen, vagy csak a holtidőket kitöltse (pld. idegenforgalom). Másrészt remek ajándék. Én is kaptam egyet névnapomra, és nem bántam (mondhatom bántuk) meg. Persze előre megbeszéltük, voltam már 3 nap 2 éjszakás "hosszú" hétvégén, ez általában első nap 14:00-től szoba elfoglalás, este séta/wellness, vacsi, másnap szabad program,, harmadnap pedig 10:00 kor el lehet hagyni a szállodát. Épp ezért örültem a választásnak: Corso Boutique Hotel **** 4 nap, 3 éjszaka. Gyulán még sosem voltam, éppen ideje, gondoltam, ennél keletre még nem jutottam. Sőt gyógyfürdő, meg minden, szóval bejött az ötlet.

Kuponnal félpanzióval (reggeli + vacsora + belépő a várfürdőbe + egyéb wellnes szolgáltatások), 2 főre mindez 49.000 Ft. Jelenleg a szálloda honlapján egy hasonló csomag 64.000 Ft , persze listaárban drágább. Jó nem egy nagy összeg, de ennyiért simán megéri 2 főnek. A foglalás, és a megérkezés is rendkívül udvarias volt, sőt (talán mivel említettük, hogy frissen eljegyzett pár vagyunk), a szobában a törölközőkből két, szívet formázó hattyú volt hajtogatva, az ágy rózsaszirmokkal borítva. Maga a szoba modern, kényelmes, komfortos, az egész szálloda talán egy vagy kétéves, süppedős szőnyegekkel (a folyosón is), modern és dizájnos berendezésű. Az ágy felett egy diszkrét világosítású kép, LCD tv, minden ami kell. Gyula nyugis kisváros, jellemző, hogy nem hegyvidék, így sok a biciklis. Elkövettük azt a "hibát", hogy érkezés utáni séta során teleettük magunkat a Fregatt étteremben (Én: kacsacombok, Eszter: cigánypecsenye), így a vacsorának nem sok hely maradt, de azért kitettünk magunkért. :) Közben bejártuk a belvárost (hát az valóban egy nap alatt bejárható). Másnap délelőtt wellnes, majd irány a fürdő, háááát, kívül éppen felújítás folyt, bent nem egy hatalmas élmény, van pár medence, de a wellnes részleg nagyon jó. Nyáron biztos sokkal nagyobb élmény a hatalmas parkon elterülő sok medence. A wellnes részlegen én egy sóterápiás szaunán, Eszter pedig egy mézes szaunán-gőzfürdőn vett részt, mindkettő a fürdő-szaunamester vezetésével, komoly szertartás ez ám, és a wellnes belépővel teljesen ingyen. Pluszban egy laza hát, és talpmasszázst is vettünk, csak a relaxhétvége kedvéért. :) No meg magunkért.

Hazafelé esett az eső, de megnéztük kívülről a várat, (bent a rozsdás kardok, meg zászlók, meg földben talált sarkantyúk különösebben nem érdekeltek, vagy mittomén mi van benn), majd irány a szálloda. Este még egy séta, majd egy sör a Mérges Kobold ír Pubban
(Angry Leprechaum Pub) ahol egy vörös csákó finom ír söröket csapolt, mondjuk ez nem meglepő, de azt kaptuk amire vártunk. :)


Másnap sör és pálinkatúra: ami kocsma, vendéglátóhely útba esik, és szimpatikus oda bemegyünk. :)Ittunk ettünk. (A sörpatikában pld kapros zuzalevest, cipóban), majd benéztünk a pálinkaszaküzletbe, ami olyan volt mint egy múzeum. Az ország összes tájékáról származó, mindenféle ízű, fajtájú pálinka megtalálható, és megvásárolható. (Én egy sütőtökös, egy jonathán almás és egy birs pálinkát vettem). Ja és kostóltam mák(ízesítésű) pálinkát, és valami helyi deep bluet, ami 60% körüli. :) A szálloda wellnesébe épp csak egy medence nem fért bele, van többféle infra-, finn-, szauna, gőzfürdőkabin, és egy jávaköves masszázst is kaptunk. (Nagyon kemény, aszittem kiszedi a gerincem, kettétöri, és feltálalják reggelire, de a végén mintha kicseréltek volna, jóóól esett).

Természetesem Gyulán a 100éves cukrászdát nem lehetett kihagyni! Olyan volt, mintha a Festetics kastélyban, század elejei bútorok között mint egy gróf, és egy hercegnőkisasszony sütiztünk volna. Egy múzeumban ettük a helyi finomságokat! :)Nagy élmény volt ! A cukrászdában a helyi sütik mellett, a helyi kézműves bonbonier gyár finomságai is kaphatók, kb 100 féle kimért bonbon, nagy élmény :) Este azért még egy kis wellnes, és egy vacsi a szállodában. Az elutazás napján bőséges reggeli, a 11 óra a kicsekkolás, szóval kényelmesen elkészültünk. Lent a bárban még ittunk valamit, illetve mivel du. indult a vonat, a csomagjainkat otthagyhattuk, és elindultunk még egy utolsó sétára.

Na, ekkor is szerencsénk volt, mert jött a helyi "dotto" azaz a városi kisvasút, amivel tettünk egy kört a városban. Megérkeztünk, és indulás haza. Jobb nem is lehetett volna.


A szálloda elegáns, kényelmes, a személyzet segítőkész (mikor lementem a wellnessbe, és fennhagytam a türcsit, egyből adtak újat, nem volt probléma, hogy akkor most plusz kettő van nálam stb.), az ételek finomak, változatosak, minden este koktélajánlat kedvezménnyel. Volt leves, csirke, disznó, marha, változatos köret, desszert.

A reggeli is svédasztalos, ha nem volt éppen rántotta a csévingben, megkérdezték, hogy szeretnél-e hemendegset, rántottát, tükörtojást, bármit. Egy percig nem éreztem, hogy mi "csak" kuponos vásárlók lennénk, gondolom nekik is jó, ha a holtidő ki van használva, ha valaki visszamegy, vagy csak ajánlja valakinek, vagy pozitívan nyilatkozik róla.

Hát ezúton szeretném ezt megtenni, köszönjük szépen a vendéglátást, bárkinek bármikor bátran ajánlom a Gyulai Corso Boutiqe Hotelt , és Gyulát egy hosszú hétvégére, vagy többre!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése