én vagyok az aki most ír, Lukrécia, a tengerimalac.
Június 9.-én éjjel, eltávoztam a tengerimalac-mennyországba.
Már több mint négy éves voltam, mikor eljöttem innen, ez malackorban is olyan mintha 80 éves kisöregasszony lettem volna. De azért fitt voltam, és jó étvágyam volt, még az utolsó napokban is. Szóval legalább nem szenvedtem. Kislány malac vagyok, így fél éve engem is utolért a szokásos betegség: petefészek ciszta. Gazdám /apukám/nevelőapám, és az engem befogadó Anyukám/nevelőanyám/Édesgazdám elvitt orvoshoz, mert nem ettem. Az orvosbácsik sem sokat adtak nekem (márhogy időben), levágták a fogam, körmöm, ilyenek. Mást nem tehettek. De a papa hetekig etetett fecskendőből, végül felerősödtem ám pár hónap alatt! Mikor nagyon vékony és beteg voltam alig voltam 60 deka, de Papa felhizlalt, jobban lettem, és már a hangom is kiadtam, csak úgy uuuiiztam! Mert 800 grammra felhíztam ám!
Szép, egészséges kövér malac voltam. Papa mindig azt mondta, hogy kis bogárszemű, mackófülű, krumpinózis, oroszlánsörényes majac vagyok. Reggelente ébresztettem a szüleim, mert néha képesek voltak nyolcig is aludni, akkor kicsit uuuiiiztam, az használt. :) Nekem meg ébreszteni kellett őket, hogy kérek enni, meg inni, meg különben is tessék kijönni hozzám! Akkor kijöttek és kaptam kaját, vagy vizet, és beszéltek hozzám. De máskor is uiztam ám !! Csakúgy.
Papa, és Mama mindig rámnéztek, beszéltek hozzám, hoztak valami finomságot, néha kivettek (azt utáltam), néha énekeltek nekem, olyan voltam mint a kisgyermekük. Szerintem szerettek engem, mégha néha rosszkismalac is voltam. Aztán kaptam egy csomó nevet is. Hivatalosan Lukrécia vagyok, de a következőképpen is hívtak: Lukrécia, Luki, Lukimuki, Lulu, Bubu, Majac, Bubumajac, Lukréciusz Maximusz Mindentbefalusz.
Aztán a ciszta diagnózisa után fél évvel jött egy komolyabb szélütés, vagymi.
Pár napig nem is találtam helyem, nem ettem, furán viselkedtem, végül egy-két nap kicsit még kerestem a helyem, a gazdáim is próbáltak megmenteni ez idő alatt, de aztán fogtam magam, letettem a kis fejem, elaludtam, és elköltöztem innen a Malac-Menyországba.
Szerencsére az utolsó percekben sem hagytak engem egyedül, a szobában aludtam el velük.Ők csak egy álomra hajtották a fejük, én örökre elaludtam azon az éjszakán.Szerintem tudták, hogy ez lesz, de nem tehettek semmit. Nem is kellett, már én sem akartam maradni, csak elaludni.
A kis kihűlt testemnek azért jó helyet találtak. Nem szabad elárulnom, de a földben, egy hűvös fa árnyékában, a földben pihen a malacka, virág nő majd rajtam. Jó helye van a volt kis malactestemnek.
De az üres ketrec, forgáccsal tele, szénával, otthon azért még mindig megvan.
Néha fentről most lenézek, és arra gondolok, hogy milyen jó kis helyem volt, és mennyire szerettek engem. Néha kicsit alászáll a kismalac, és körbenéz a kis ketrecében, ilyenkor a Papa, és a Mama azt hiszik egy pillanatra: még ott vagyok.
Néha szólnak is hozzám. Pedig már nem vagyok ott, csak az emlékeikben.
Néha az üres ketrec és a csönd miatt persze fáj most a Mama és a Papa szíve.
Néha nagy a csönd, nincs ott a malac, nem vagyok ott nekik, otthagytam őket.
De értsétek meg, nekem ennyi volt megírva, vártak a társaim, szüleim. Jó kis életem volt, mindig elkényeztettetek, sok-sok finomságot, és törődést kaptam.
Szóval, nem otthagytalak titeket, csakúgy, csak kicsit elutaztam. Üres lett a ketrecem.
De én mindig veletek maradok, ha rám gondoltok.
Ui: Uuuuuiiiiiii !! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése