A Nemzeti Színházban még nem voltam. Magát az épületet sokat és sokan szidták, kritizálták, vagy épp dicsérték eklektikus merész vonalaiért, nekem mégis, .. valahogy ..- valjuk be- tetszik.
Kicsit giccses, kicsit színpadias, kicsit ripacskodó, ahogy ott feszít vitorláival a Duna mellett. . Végülis így..pont olyan mint egy színházi elődás:
Kicsit mű az egész, kint bonsai szerű fenyők, bent tizenkilencszázadi bútorok, mellszobrokkal. Ívelt tető, korintoszi oszlopok, de modern üvegfelületek, és beton. Eklektika, ahogy szépen mondják, kuszaság, ahogy csúnyán. Mindezek ellenére nekem szép. Belülről is. A zsöllyéből néztük az előadást (6. sor 7-8-as szék), ami ideális, mégis nekem kicsinek tűnt valahogy, gondoltam, ha nemzeti színház, akkor nagyobb. Bár ezt a "problémámat" a karzaton ülők gondolom nem osztják, nem kellett gukkeral nézni az előadást.
Szóval Úri Muri Móricztól. Elkövettem azt a hibát, hogy előtte elolvastam a könyvet. Nagyon jó, Stephen Kingen, Voneguton, Dean R. Koontzon, Douglas Adamson edződött olvasókám is remekül szórakozott a könyvön, két metrómegálló között is kicsempésztem a táskámból, hogy folytassam az olvasást. Móricz zseniálisan adja vissza a nyelvezetet, a magyar csavaros észjárás, a heccelés, a nagyzolás, és a humor elemeit. Mosolyogtam a mekkás történeten, ami egy drámában ritka. A sztorit nem mondom el benne van a könyvben. Benne van a főhős Szakhmáry Zoltán lelke, gondolata, az alföldi úri kivagyiság összes mozzanata, érzése, mint amikor egy orvos a kezét a pulzusra teszi: érzi, hogy mennyi a testben az élet.
A színdarab két felvonásos, és elég hűen követi a könyvet. Sajnos az első felvonsában túlságosan is, így majdnem bealudtam. Az "úri" heccek poénjai elvarratlanok (bár a könyvben is néha), bizonyos részek kiemelve kissé túljátszva, a többi követi a forgatókönyvet. Persze nem lehet egy könyvben leírt érzelmet, vívódást (Szakhmáry) egy az egyben színpadra adoptálni, de azért a rendezőnek ez is eszébe juthatott volna. A történet MC-je (Masters of Ceremony) egyértelműen Csörgő Csuli, azaz Stohl András. Talán egy kicsivel kevesebb is elég lett volna az -amúgy kitűnő- játékára építve, de jobban visszaadta volna a történet eredeti célját.
Az első felvonásban így egy az "úri muri" helyett egy kocsmajelenetet láthatunk, amiben sajnos többször is sikerül eljátszani azt a poént, hogy a nagy röhögés, vagy meglepetés között az egyik ember "leprüszköli" a másikat a szájából sörrel. (A folyamatos sörkiszolgálás, locsolás, köpködés az egész első felvonást áthatja, a vége felé váltanak borra, elvileg a regényben sem söröztek az urak). A könyvben nem erről van szó.
Hollósi Frigyes a Borbíró, és Kulka János mint Lekenczey Muki is kallódik a színpadon, néha abból áll a szerep, (a piáláson, és prüszkélesen túl), hogy üveges zombi tekintettel játsza a betintázott uraságot. Sajnos ez kevés nekem, bár Kulka jól hozza a könyvvigéc szerepet. De sajnos a szerep a szerepben, márhogy ő nem is könyvárus hanem gróf, elsikkad.
Másfél óra sztorizgatás, és piálás után szünet. Végre én is ihatok egy jó kis rosét a büfében, ahol a sor hosszú, a szendvics finom, az árak reálisak, a környezet kellemesen barokkos, de mire sorra kerülünk, már hív is minket a csengő a második felvonásra. Azért belesüppedek a fotelba, s lenyakalom a két deci száraz rosét.
Maradt fél óra, - vagy csak én érzem így az időarányokat- és a sztori kifejlet, zárópoénok, dráma, tragédia, katarzis. Kevés idő jut minderre, de sokkal jobban leköt mint az első rész. Rozi személyisége nem igazán bontakozik ki, a levél amit Szakmáhrynak ad, nem kerül felolvasásra, sorsa kissé homályba süllyed. S végül, amikor Szakhmáry Zoltán odáig jut, hogy maga ellen fordítja fegyverét, az is ellentétes az eredeti történettel, ott ugyanis nem a felesége, hanem Csörgő Csuli adta a szájába azokat a mondatokat (gyáva ez ahhoz is, hogy megölje magát), hogy Zoltán a fejéhez emelje a pisztolyt. Miez, ha nem amnesztia Stohl felett?
Stohl szabadulása utáni nagyjelenete, a Nemzeti Színház honlapján özönlenek a dicséretek. Kissé vörös fejjel lépett színpadra, nem mondanám, hogy ivott, mert szerintem nem merné megkockáztatni, azt se mondom, hogy kapálás közben lett ilyen feje, szerintem a színpad hozta ki. Valóban: jó színész Stohl András, ezt kell, hogy mondjam, élvezetes volt a játéka, és élvezte ő is. Kellemesen csalódtam a valóvilág ripacsában.
A darab jó. A színészek is, még megemlíteném Schell Juditot is, aki Szakhmáry feleségeként is jó lett volna, de ehhez érteni kellett volna Zoltán tragédiáját. Rozi is hozza amit kell, de a a szerelmi háromszög valahogy nem fullad abba a tragédiába amit Móricz írni akart. Szerintem. Az előadásról rengeteg kép található a neten, nem fogom ide bekopizni, ami kép azon mi vagyunk. :)
Jó darab, megtekintésre ajánlott, remek színészek, remek történet, remek darab, de átlagos rendezés., nem bántam , sőt. élevztem. De azért utána olvassa el a könyvet akit érdekel. A könyv jobb. :)
Kicsit giccses, kicsit színpadias, kicsit ripacskodó, ahogy ott feszít vitorláival a Duna mellett. . Végülis így..pont olyan mint egy színházi elődás:
Kicsit mű az egész, kint bonsai szerű fenyők, bent tizenkilencszázadi bútorok, mellszobrokkal. Ívelt tető, korintoszi oszlopok, de modern üvegfelületek, és beton. Eklektika, ahogy szépen mondják, kuszaság, ahogy csúnyán. Mindezek ellenére nekem szép. Belülről is. A zsöllyéből néztük az előadást (6. sor 7-8-as szék), ami ideális, mégis nekem kicsinek tűnt valahogy, gondoltam, ha nemzeti színház, akkor nagyobb. Bár ezt a "problémámat" a karzaton ülők gondolom nem osztják, nem kellett gukkeral nézni az előadást.
Szóval Úri Muri Móricztól. Elkövettem azt a hibát, hogy előtte elolvastam a könyvet. Nagyon jó, Stephen Kingen, Voneguton, Dean R. Koontzon, Douglas Adamson edződött olvasókám is remekül szórakozott a könyvön, két metrómegálló között is kicsempésztem a táskámból, hogy folytassam az olvasást. Móricz zseniálisan adja vissza a nyelvezetet, a magyar csavaros észjárás, a heccelés, a nagyzolás, és a humor elemeit. Mosolyogtam a mekkás történeten, ami egy drámában ritka. A sztorit nem mondom el benne van a könyvben. Benne van a főhős Szakhmáry Zoltán lelke, gondolata, az alföldi úri kivagyiság összes mozzanata, érzése, mint amikor egy orvos a kezét a pulzusra teszi: érzi, hogy mennyi a testben az élet.
A színdarab két felvonásos, és elég hűen követi a könyvet. Sajnos az első felvonsában túlságosan is, így majdnem bealudtam. Az "úri" heccek poénjai elvarratlanok (bár a könyvben is néha), bizonyos részek kiemelve kissé túljátszva, a többi követi a forgatókönyvet. Persze nem lehet egy könyvben leírt érzelmet, vívódást (Szakhmáry) egy az egyben színpadra adoptálni, de azért a rendezőnek ez is eszébe juthatott volna. A történet MC-je (Masters of Ceremony) egyértelműen Csörgő Csuli, azaz Stohl András. Talán egy kicsivel kevesebb is elég lett volna az -amúgy kitűnő- játékára építve, de jobban visszaadta volna a történet eredeti célját.
Az első felvonásban így egy az "úri muri" helyett egy kocsmajelenetet láthatunk, amiben sajnos többször is sikerül eljátszani azt a poént, hogy a nagy röhögés, vagy meglepetés között az egyik ember "leprüszköli" a másikat a szájából sörrel. (A folyamatos sörkiszolgálás, locsolás, köpködés az egész első felvonást áthatja, a vége felé váltanak borra, elvileg a regényben sem söröztek az urak). A könyvben nem erről van szó.
Hollósi Frigyes a Borbíró, és Kulka János mint Lekenczey Muki is kallódik a színpadon, néha abból áll a szerep, (a piáláson, és prüszkélesen túl), hogy üveges zombi tekintettel játsza a betintázott uraságot. Sajnos ez kevés nekem, bár Kulka jól hozza a könyvvigéc szerepet. De sajnos a szerep a szerepben, márhogy ő nem is könyvárus hanem gróf, elsikkad.
Másfél óra sztorizgatás, és piálás után szünet. Végre én is ihatok egy jó kis rosét a büfében, ahol a sor hosszú, a szendvics finom, az árak reálisak, a környezet kellemesen barokkos, de mire sorra kerülünk, már hív is minket a csengő a második felvonásra. Azért belesüppedek a fotelba, s lenyakalom a két deci száraz rosét.
Maradt fél óra, - vagy csak én érzem így az időarányokat- és a sztori kifejlet, zárópoénok, dráma, tragédia, katarzis. Kevés idő jut minderre, de sokkal jobban leköt mint az első rész. Rozi személyisége nem igazán bontakozik ki, a levél amit Szakmáhrynak ad, nem kerül felolvasásra, sorsa kissé homályba süllyed. S végül, amikor Szakhmáry Zoltán odáig jut, hogy maga ellen fordítja fegyverét, az is ellentétes az eredeti történettel, ott ugyanis nem a felesége, hanem Csörgő Csuli adta a szájába azokat a mondatokat (gyáva ez ahhoz is, hogy megölje magát), hogy Zoltán a fejéhez emelje a pisztolyt. Miez, ha nem amnesztia Stohl felett?
Stohl szabadulása utáni nagyjelenete, a Nemzeti Színház honlapján özönlenek a dicséretek. Kissé vörös fejjel lépett színpadra, nem mondanám, hogy ivott, mert szerintem nem merné megkockáztatni, azt se mondom, hogy kapálás közben lett ilyen feje, szerintem a színpad hozta ki. Valóban: jó színész Stohl András, ezt kell, hogy mondjam, élvezetes volt a játéka, és élvezte ő is. Kellemesen csalódtam a valóvilág ripacsában.
A darab jó. A színészek is, még megemlíteném Schell Juditot is, aki Szakhmáry feleségeként is jó lett volna, de ehhez érteni kellett volna Zoltán tragédiáját. Rozi is hozza amit kell, de a a szerelmi háromszög valahogy nem fullad abba a tragédiába amit Móricz írni akart. Szerintem. Az előadásról rengeteg kép található a neten, nem fogom ide bekopizni, ami kép azon mi vagyunk. :)
Nekem is összességében tetszett a darab, bár az elején szinte szóról-szóra követte a regényt (ez mondjuk nem feltétlenül baj, sőt, én nem nagyon bírom, amikor egy adott korra jellemző nyelvezetet átírnak a ma használtra, mert ezzel elvesztheti a varázsát) és jókat szórakoztam a mulató urakon, de a vége kicsit összecsapottnak tűnt, olyan hirtelen lett vége, mintha szóltak volna a színészeknek, hogy gyorsan be kell fejezni. De ettől függetlenül egy élvezetes előadás volt, Stohl Buci lubickolt a szerepben. Lehet, hogy kicsit túljátszotta a figurát, de ki tudja - ha életre kelne Csuli, lehet, hogy még ennél is harsányabb, közönségesebb lenne.
VálaszTörlésNekem kétség nélkül nagyon tetszett a színház épülete. Ezúton is köszönöm az élményt Füleki úrnak, remélem mihamarabb újra részese lehetek. ;-)