Címkék

2013. június 8., szombat

Sóska, sültkrumpli - A zöld macskában

A Zöld Macskába  kaptam jegyet ajándékba a "Sóska, Sültkrumpli" című színházi előadásra. A vendéglátóhely (nem, nemromkocsma, hanem a hagyomás pincekocsma, és pinceszínház), befogadó helyként szívesen lát amatőr (?) előadókat, hát így került rá sor.

Ezt néztük meg még anno egy hideg tavaszi napon, 3D-ben. (mi másban, ugye színházban lettünk  volna, vagymi).




Ezt a posztot már a megtekintés idején, azaz jó pár hónapja meg akartam írni, de nem találtam hozzá se képet, se szereplőlistát, szinte semmit. Most megint nézhető, és találtam így róla képet is, így került elő. Van annyira jó, hogy érdemes legyen előbányászni. van annyira, jó, hogy érdemes legyen írni róla.

A Zöld Macska az Üllői úton található, hivatalos nevén Kultkocsma és Alternatív Színház. A név ne vezessen félre senkit, nem tarisznyás hipszter bölcsészek, és pelyhedző állú "alternatív vagyok" turkálós egyrumoskóla mellett világmegváltós tanulók, és szemüveges répanadrágos mellféligkitevős álszűzek találkahelye, hanem egy teljesen jó kis hely, ahová én is minden frusztráció és idegenkedés nélkül beülök, és jól érzem magam. (A kajáról és piáról, talán egy másik posztban). A színház nem nagy, hanem kicsi. Ezzel nem mondok újat, de tényleg egy kis pinceszínpad, helyjegy nincs, és mivel páratlanul, 3-5-ösével vannak a székek, tessék felkészülni a későknek, hogy nem biztos, hogy a párjuk mellett lesz ülőhelyük.






A történet egy focimeccs öltőzőjében játszódik, ahol a bíró, és a két partjelző meccs előtt, közben, és utána beszélgetnek. Beszélgetnek, egymással, magukkal, a hármas között különös kapcsolódások találhatóak, s közben kialakul egy történet, aki valakinek tragédia, valakinek hódítás, valakinek meg csak egyszerű szócséplés. A három karakter teljesen más, mégis összefűzi őket -természetesen- egy nő iránt táplált érzések, és viszonyok. Mindemellett saját sorsuk, és hozzállásuk is vezeti őket a darab során. Maga a darab, és az ötlet nagyon jó, de a poénokon nem nevet hangosan az ember, mint egy alájátszott saskabarén, a hányósfingós részek van akinél kiverhetik a biztosítékot, (konkrétan az előadás egy hányós részén ment ki az előttünk ülő) a drámán pedig nem ütközik meg annyira. Mégis helyén vannak a fordulatok, az események, és eltalált a dramaturgia is. A szereplők, és a rendezés szinte professzionális, régen élveztem egy darabot ennyire, talán csak a legfiatalabb (?) szereplő  szájából hangzott kissé hitetlenül a nevelt gyerek sztori. A többiek teljesen jól hozták a szerepet.Az egyik kulcsmomentum a zsebbe csempészet csak piros lap, viszont emlékezetes, sőt, nemcsak színház, hanem focirajongóknak is kiemelten ajánlott darab.

A szereposztás, szerintem kitűnő, teljesen azonosulni lehet a karakterekkel, talán a rendezésben a spontaneitás egy kissé nagyobb hangsúlyt kaphatott volna, icipicit, néha betanulós szöveg fílingje volt, de ennek ellnére remek alakítás!
A szereplők is megérdemlik, hogy meg legyenek említve, ki tudja, mi/ki lesz belőlük:
Szappan: Scheer Gábor,
Művész: Pataky Ádám,
Lacikám: Bárány Gergely


Az előadásról  ( forrás itt:)


A darab Egressy Zoltán, kortárs magyar szerző alkotása. A történet egy játékvezetői lepukkant öltözőben zajlik: meccs előtt, a két félidő között, és a meccs végén. Három szereplője egy futballmérkőzés bírói csapata: Szappan, a visszaminősített futballbíró, Művész, az elhagyott szerelmes, valamint a törtető bíró, aki nemzetközi karrier előtt áll. Ezen a meccsen múlik, hogy beválasztják-e a FIFA-ba vagy sem.
Meccs után azonban elszabadul a pokol, a szurkolók haragja elől alig sikerül elmenekülniük. Az öltözőben immár két vesztes életű helyett, három ül, és az egyetlen dolog, ami összeköti a 3 embert, az egy bizonyos nő.

Az előadás szereplői, torz életképben, torz tárgyak között, torz egyenruhában mozognak. Rövidlátóságukban nem látják a kiutat saját életük útvesztőjéből, frusztráltságukban egymást is mélybe húzzák.
Egy tragikomédiát láthatnak a nézők, melyben valamennyien felismerhetik munkahelyi intrikáikat, munkatársaikat: az ambiciózus fiatal törtetőt, a titokban ármánykodó idős kollégát vagy a valóságtól elrugaszkodott alkoholistát.
Ezt a remek darabot a 3 színész önálló munkálatai alapján rendezték meg. Egressy Zoltán – a darab szerzője – nagy örömmel tekintette meg, mivel ismét újszerűen láthatta a már sokak által színpadra alkotott remekművét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése