Címkék

2012. június 25., hétfő

Téli étek - nyári átok


Az úgy volt, hogy elmentem a húsboltba. A húsbolt a Nagyvárad téren van és semmi extrát nem kell remélni; tisztességes húsbolt. Se nem fácánmell, van viszont marhaszegy. Se nem nyúlfilé, van viszont pacal, velőscsont, és a tatárbífszeteknek való marhabélszínt is szépen kétszer átdarálják ha kéred (volt, hogy kértem).  A "maradék" meg a sütőpultban végzi, ahol az oldalas, kolbász, a véres-májas hurka, a hekk frissen sütve házi savanyúval, puha házi fehér kenyérrel elfogyasztható. Bár a hekk kissé sós, és 80dkg alatti darabbal nem találkoztam, a sűrű mustár házi íze, egy kis cseresznyepaprikával finoman feledtetni tudja. Nem, nem... sajnos itt kisfröccs nincs hozzá, de az üllői úton 30-270 Ft-ig bármiféle folyóbor megtalálható ennek leöblítésére, általában elég kiegyezni a 120/dl  ház Varga borával.


Csirkét gondoltam venni, volt is, szép is, jó is.
A jó csirkemell onnan ismerszik meg, hogy mikor a kezdő receptorok is felrakják a serpenyőbe  (a knorros szósz mellé pirítás céljából), nem ereszt két liter vizet amiben úszkál. Eleinte én is beleestem ebbe a hibába, a  "pirítsunk meg 80 dkg csirkemellet" kezdetű recepteknél előfordult, hogy a csirke kis fehér színű mazsola jellegű rugós gumóvá aszalódott, közben meg valami lében ázott az egész. Na, ott és akkor kell abbahagyni azt a hentesforrást. Magunkban (nyilvánosan nem lehet, a hentes drabál állat) elküldeni a kedvesanyukájába, lezúzni egy pohár bort, és újra kezdeni, úgy hogy leöntjük róla a vizet. Persze a legjobb, ha eleve nem kell leönteni semmit.

Nos, hogy ott nézelődök, vásárolok a boltban (ez nem olyan annyira levevős), egy bazi nagy párizsisköntösben valami eszméletlenül vörös valami izé figyel. - Miaz, marhapárizsi? - Nem, hanem disznóvér, általában télen tartjuk, de vannak éttermek, viszik, és most maradt.
Azt nem is akarom tudni, hogy milyen éttermek, és mire használják az alvadt disznóvért. Nekem viszont ifjúkorom disznóvágásai jutottak pajkosan eszembe, s így meg is kérdeztem: - És mire jó ez? - Hagymásan, lepirítva nagyon finom, több étterem is viszi, télen tartjuk is, csak most megmaradt. (még mindig nem biztos, hogy tudni akarom, mire használják az éttermek). - Nagyonfinom hagymásan.- Tukmál a fehér köpenyes kórboncnok.
- 20 dekát kérek. - mondom ki  a végzetes döntéssel járó szavakat engedve a múlt ízeinek kísértve, s kapok egy jégkorong nagyságú vörös izét. Ebből mileszúristen.


Innen felgyorsulnak az események. Otthon nem aratok nagy elismerést egy jégkorong vérrel. Kitudja miért... Próbálom kicsit elmarketingolni a dolgot:
- a vér, minden alapja, tele van mindennel ami kell a vérképzéshez.Egészséges. Izé. Vérképzés.

Talán még egy gyenge utalásra is futja az Alkonyat filmek vámpírjainak romantikáját felébreszteni gondolván, de a nyersanyag magáért sem beszél. Az csak egy darab vizes, véres korong.

Felvágom apró kockákra, közben megízlelem. Hmmm. érdekes. Fűrészporos szikkadt májíz, ízetlen masszában tárolva, olyan mint az ízetlen  száradt kutyaszar, kicsit vízbe lógatva. Ebből mi lesz, bazz*amek...

No de aki készített már vesét, azzal a penetráns hugyszaggal... annak ez semmi..(A pacal is állítólag hasonszűrően érdekes illatú- büdös)

Mindegy.... már mindegy.. próbálkozzunk..  serpenyő felmelegít, majd két fej vöröshagyma, + fokhagyma, + bors, és egy csomó majoranna.... Sül, fő pirul, kezd élvezhetővé válni. Nos, tegyük kissé lecsósabbá egy paprika, paradicsom mellé.. Sőt mehet egy kis petrezselyem, babér, fokhagyma!

Hmm már egész jó, ízre olyan mint a frissen sült máj. De még .. még tegyük reggeli jellegűvé.. Mi kell hozzá..?
Úgyvan. Tojás. (plusz közben min mégegy vöröshagyma, újhagyma durvára vágva belekerül, azt úgy kívánja). Felvert tojás, só, bors, majoránna. Ha van friss petrezselyem és fokhagyma.
Egybesüt. Jó ez. Fehér kenyérrel, savanyúval, nemrossz, sőőt...


Nemrossz?!? Kitűnőőő ! Egy próbát megér!

(Egy személyes tanács: rengeteg hagymát "felvesz".  Nem szabad sajnálni, min 3-4 fej egy 20-30 dkg. darabhoz. Kenyérrel, egy kis mustár, pepperoni, vagy cseresznyepaprika. Kitűnő. Jóétvágyat !)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése