Címkék

2012. június 25., hétfő

Leonardo di Kapálnijó - Kertünk a nyóckertben

Múltkori írásomban még feldobtam a labdát. hogy akkor megnyertük-e a belvárosi 7 m2-es kertet vagy nem. Ez mostanra már nem kérdés, mert fészbúkon, twitteren (te jóég, miaz) közösségi portálon, neten, sőt, tévében is értesülhetett róla az akit érdekelt. IGEN, yessssszzz, fülekigáborék nyertek egy darab fődet.

Hát nemnagyon, kábé mint egy hármas sírhely. :) Mindenesetre mi megpróbáltunk beleültetni ezt+azt. Pld. van benn feketegyökér, ami nem tudom mire jó, de ősszel lehet kiszedni. Addig elnő ott. Aztán van benne paradicsom, kétféle minimum. Az egyik amit az utalványon vettünk a kertészetben, a másik házi, valszeg tejfölöspohárból született a forgácsológép mellet az ablakban. Van benne még pár fűszernövény, dug- és fokhagyma, no meg ,lestyán.

A lestyán állítólag hajlamos embermagasságúra megnőni, nekem nem hajlandó még, és úgy is nevezik mint a vegetanövény, mert ilyen fűszeres. Hát nemtudom. De persze nem egy piros-fehár podravka port szórtunk el, ez is palántáról nevelt, kérem szépen, lestyán, haddnőjjön. 

Van benn, minimum háromféle paprika: - erős, kápia, és nagyfejú paradicsompaprika. Ez utóbbi nekem a legkedvesebb, egyrészt mert imádom a paradicsomot, másrészt meg nekem is nagy fejem van.

Ja, és ismeretség révén kaptunk pár tő napraforgót. Nem mintha hiányozna. hogy legyen szotyi és csatlakozni tudjak a nyócker mélyén fellelhető, neccpóló hason feltűr, simogat apocesz, gyárá idé báksikutyá- sétáltatós kultúrához, hanem inlább szerettem volna valamit ami kitűnik az egészből, mert egy beképzelt egocentrikus ember vagyok, ako szereti, ha felnéznek rá, így a napraforgó kellően magas, és kitüremkedő növény lesz a göthös paradicsomok között. 
Amúgy egy viseltes piros Pennys nejlontáskában kaptam vagy 7-8 szálat, egy ismerős hozta. Szegény pont akkor lopta a mezőről amikor a legnagyobb eső volt, elmondása szerint be is akadt a nejlotatyó sarka a bicikliküllők közé, így akkorát  csúszott a napraforgómezőre, hogy jobb bíró lefújta volna az egész mezőnyt.

Mondjuk így olcsón megúsztam, másnap fájdalomdíjként egy "Kárpátckija" sör, és egy kisüveges barack-szeszesital járt a megtalálónak és a beszerzési forrásnak a stadionok büféjénél. Hálás volt a beszerzésiforrás. A napraforgók egyébként meglehetősen rosszul viselték az átültetést, de azóta jó egészségnek örvendnek, köszönik szépen. Nemcsak a saját kertbe, hanem a közösségi kertbe is ültettünk.
Jól fog majd mutatni.


Van benn friss kömény, az érdekes lesz, mert eddig csak azokat a kis szemeket láttam. Mondjuk nehezn is kel ki, nem adja magát könnyen a rohadék


Díszítésnek mulcsot, vagy gyolcsot vagymit használtunk, ez a fenyőfakéreg. Én nem szórtam tele a kertet, van aki ezzel rakott ki egy ösvényt, nekem nem jött be. Ja meg elvétve, de mérnöki precizitással kimérve a lépésnagyságot, beleraktam pár címeres öreg téglát, hogy arra kell lépni, ha öntöz az ember.
Ééééééssss, még megfejeltük az egészet egy kerti törpével!!! Fasza.
Ottan figyel a háttérben a kis konok . Szurkol a paprikának, ahogy a fészbúkon mondták.

A képek illusztrációk, nem kérek következtetést levonni, tudom olyan amilyen. Ezvan , majd jobb lesz. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése